TANULMÁNYÚT 2011 - HOLLANDIA

A project bemutatása

 

2011 novemberében 14 szakképzős tanulónk ismét négy hetes szakmai gyakorlaton vett részt Hollandiában.

 

Az első héten a tanulók megismerkedtek a Friese Poort regionális szakképző központtal és a holland oktatási rendszerrel. Meglátogatták a Friese Poort leeuwardeni és drachteni telephelyét, megismerkedtek az ott folyó képzésekkel és megtekintették az iskolák demonstrációs termeit. Intézetlátogatásokon vettek részt a Leeuwardeni kórházban és egy értelmi sérülteket gondozó drachteni intézményben. 

A második héttől a tanulók különböző intézményekben, például fogászati rendelőben, patikában, bölcsődében és iskolában töltötték a szakmai gyakorlatukat, ahol rengeteg új tapasztalatra tettek szert.

A hétvégéken kulturális programok biztosították a kikapcsolódás és a feltöltődést. A csapat idegenvezető segítségével megismerkedett Leeuwardennel, Frízia tartomány fővárosával, majd részt vettek Sinter Klaas, vagyis a holland Mikulás ünnepén, aki a helyi hagyomány szerint hajóval érkezik Spanyolországból, majd fehér lován, püspöki köntösbe öltözve lovagol végig a városon. A második hétvégén kis csapatunk felejthetetlen biciklis kirándulást tett Ameland szigetén, majd az utolsó hollandiai hétvégén elmerültünk az amszterdami forgatagban. 

 

 

A szakmai gyakorlat az Európai Unió támogatásának köszönhetően, az Egész életen át tartó tanulás program Loenadro da Vinci alprogramjának keretében valósult meg.